Mi leszek, ha nagy leszek? Kolozsváron

2017. nov 17

mi leszek ha nagy leszek Kolozsváron

A Mi leszek, ha nagy leszek? rendezvény utolsó helyszíne Kolozsvár volt, amelynek megrendezésére november 25.-én került sor, Magyarország kolozsvári Főkonzulátusán.

Összesen 98-an regisztráltak, köztük egyaránt voltak licisták és egyetemisták is.

A résztvevők különböző szakemberekkel találkozhattak, akik a pályaválasztásuk történetét mesélték el, azt a hosszú utat, amelyet megtettek azért, hogy ma azzal foglalkozhassanak, amit szeretnek. Hasznos tanácsokkal is ellátták a fiatalokat a megfelelő szakma kiválasztását illetően, majd a hallgatóságban felmerülő kérdésekre is válaszoltak.

Hét előadó vett részt az eseményen: Moldvoy Ákos, az E-On Business Services vállalat Banking and Payment csapatának koordinátora; dr. Kiss Kinga-Renáta idegsebész rezidens; Jobbágy Júlia, a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség segédlelkésze; Kis Melinda, saját vállakozását irányító fényképész; Katona Róbert rendszermérnök és magánvállalkozó; Silye Lóránd geológus és egyetemi oktató, valamint a házigazda, Kis Júlia ügyvédnő, a Jogaink Egyesület elnöke.

Az előadók elmesélték a saját történetüket, hogyan választottak szakmát, milyen iskolai végzettség, képzés volt ehhez szükséges, hogyan telnek a mindennapjaik.

Az előadások után e-book olvasó és különböző könyvek kisorsolására került sor a regisztrálók között.

A előadások célja az volt, hogy útmutatást adjon a döntés előtt álló fiatalok számára, valamint, hogy bevezesse őket különböző szakmák mindennapjaiba. A fiatal előadók, akik a 20-as, 30-as éveikben járnak, hiteles példát mutattak a fiatalok számára, hogy itthon is lehet érvényesülni, kitartó és komoly munkával itthon is meg lehet élni. Az rendezvényt a Jogaink Egyesület, a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával szervezte meg.

Legfrisebb bejegyzések

4 + 11 =

Share This