Egy magyar férfi indított egy céget Romániában, azonban a munkavégzés helye Franciaországban van. Én ehhez a céghez mentem dolgozni még 2016-ban. Akkor az volt a megegyezés hogy szerződést nem írunk és feketén fizet. Nem is volt gond decemberig, amikor azzal állt elő a főnők, hogy be kell hogy jelentsen minket Romániában. Ezt decemberben meg is tettük, elmentünk Romániába és regisztráltak bennünket, valamint aláírtunk papírokat, amikről nem is tudtuk hogy mi is az, ugyanis csak románul volt leírva, (lehet hogy akkor írtam alá a munkaszerződésemet is). Majd január végén hoztak egy romániai bank papírjait hogy nyitottak nekünk egy folyószámlát amire a fizetést kapjuk. Nem is volt gond egészen áprilisig, amikor a legutóbbi hazajövetelem után pár nappal felhívott a főnököm, hogy már nem kell visszamennem, a személyes holmimat majd küldi, és hogy a tegnapi nappal ki is jelentett a cégből. Ilyenkor nem az lenne az eljárás hogy a kilépési papírjaimat aláírom és az elszámolást (a fizetésem) megkapom? Hogy tudott így kijelenteni?

taki Válasz dátuma 2021. január 30