Ismét kötelezővé vált a bérleti szerződések bejelentése az adóhatóságnál (ANAF)

2023. jan 31

Az elmúlt négy évben a szerződéseket nem kellett nyilvántartásba venni, elég volt csak az év végén benyújtani az adóbevallást. Ám idén januártól a bérleti szerződéseket kötelező bejelenteni, ezt írja elő a 2022. évi 2031-es rendelet.

A kötelezettség azokra a magánszemélyekre vonatkozik, akik személyes vagyontárgyaik bérbeadásából jövedelmet valósítanak meg. A bejelentési kötelezettség alól kivételt képez a saját tulajdonú lakások turisztikai célra történő bérbeadása (tehát, amikor valaki legtöbb 30 napra adja ki egy bérlőnek), illetve kivételt képez a mezőgazdasági javak bérbeadása is.

Az erre vonatkozó változások értelmében azokat a bérleti szerződéseket, amelyeket 2023. január elseje után kötnek, a szerződés megkötése után legtöbb 30 nappal be kell jegyeztetni. Ugyancsak 30 napon belül kell bejelenteni a szerződések módosítását, vagy megszűnését is. Azokat a szerződéseket, amelyeket korábban kötöttek, de 2023-ban még érvényesek, legkésőbb 2023. március 31-ig kell bejegyeztetni.

Legfrisebb bejegyzések

Lejárt a VI. Jogi ki mit tud? vetélkedő!

Lejárt a VI. Jogi ki mit tud? vetélkedő!

Április 22-én, szombaton került megszervezésre a VI. Jogi ki mit tud? vetélkedő döntője, online. A döntőbe az első fordulóban az 5 legnagyobb pontszámot elért versenyző jutott be. Az online döntő keretén belül 2 feladatot kaptak a versenyzők, be kellett részletesebben...

7 + 1 =

Share This