A kérdésem a következő, volt a BCR Banknak és a román államnak egy közös programjuk amelyben 5 éven keresztül kellett letenni a bankba egy bizonyos összeget a román állam pedig biztosított egy magasabb kamatot a bank pedig a saját alapkamatját nos én ebben részt vettem, és lejárt az 5 év is de a román állam által biztosított kamatot nem kaptam meg csak az első évre, utána állitolag az állam megszüntette ezt a programot. Ami szerintem nem volt jogszerű, hogy a bank írásban erről nem tájékoztatott, ha tájékoztat akkor nem várom meg az 5 évet. Illetve amikor a bankban erdeklődtem, hogy mikor teszik fel a kamatott mindig azt mondtak hogy majd egyszerre a végén utalják vagyis hazudtak , félre tájékoztattak engem ,mivel ők már akkor tudhattak, hogy megszünt ez a program. Véleményem szerint jogszerütlenül jártak el és nem tudom mihez kezdhetnék, gondolkodtam perben de nem tudom mik az esélyek megérnée egyáltalan vagy az többe kerülne mind a pénz amivel tartoznak. A bank állâspontja, hogy ők nem tartoznak semmivel ami igaz is hiszen az állam.tartozik de ha értesítettek volna nem kellett volna varnom meg negy évet a semmiért ami alatt øk használták pénzem. Mit tehetnék, hogy a kb 2500 -3000 lejhez hozzá jussak ami megillet.

taki Válasz dátuma 2021. január 30