Szeretném megtudni, hogy milyen jogai és kötelességei vannak a szülőknek abban az esetben, ha a romániában hozott válási határozat után (az apának meghatározták 175 lei-ben a gyermektartás díjat és persze a láthatás jogát.) után az anyuka Németországba költözött a közös gyermekkel, amihez az édesapa utólag adott írásos engedélyt, melyet az anyuka kérésére, annak ellenére, hogy nem láthatta a gyermeket évente meghosszabította. 3 év után az apuka ( 2015-től hivatalosan is magyarországon élő magyar-román állampolgár) kiutazott a kislányért Németországba, elvitte Magyarországra 2 hétre,  majd vissza vitte. 2016-ban szintén kiutazott és 2,5 hetet töltött Németországban a lányával. ezek az utak és csak is kizárólag az utikölltségek 360 000 forintba kerültek összesen. 2017-ben sajnálatos módon egy agyvérzés miatt nem tudott kiutazni, így nem volt láthatása sem , mert az anyuka ugyan hazautazott 3* Erdélybe, de nem vittte oda a kislányát az édesapához. különböző korábbi tartozások, viták és egyéb megállapodások (szóbeli) miatt az apuka nem fizetett gyermektartást, de a látogatások során kb 150 000 forint összegért bevásárolt tartós ruházati cikkeket, és zsebpénz is adott a kislánynak. 2018-ra az anyuka követeli, hogy az apuka fizessen havonta gyermektartást  és persze az apuka menjen, ha látni szeretné a gyermekét. apuka havi jövedelme jelenleg 93.000.- (2017-ben majd 6 hónapig csak betegpénzen volt!!) az anyukáé kb 3500 euró + a gyermekpénz. Szeretnének megállapodni végre. az apuka javaslata, hogy havonta fizet 15000 forintot, engedélyezi, hogy továbbra is kint élhessenek, de kéri, hogy az anyuka 1 évben legalább 1 alkalommal (a kb 30 láthatás helyett) vigye Magyarországra (vagy akár Erdélybe) a kislányt 2-3 hétre, majd menjen érte.. Az anyuka szerint ez neki nem kötelessége, ha az apuka akar és meg tudja fizetni, akkor mehet láthatásra Németországba, ha nem, akkor az az ő baja, de a gyermektartást fizesse. Az is a kérdésem lenne, hogy ha a bírósághoz fordul az anyuka, akkor hol kell tárgyalniuk? egyikük sem él Romániában, az apuka magyarországi bejelentett munkahyellyel rendelkezik, az anyuka meg némettel.Mit tehetnek? köszönettel.

Válasz dátuma