0 Comments

Jó napot kívánok,

Egy örökösödési gondom van.  A probléma a következő: adott egy ház, amelyben a nagymamám lakott, ő sok éve elhunyt, édesanyám szintén elhunyt, és most meg kell csinálni az örökösödést. Tudni kell, hogy hárman vagyunk testvérek,  ketten Nagyváradon lakunk,  a harmadik testvérünk Magyarországra távozott, de nem tudjuk hol van. Beszéltünk vele facebookon, de ő azt mondta, csináljunk, amit akarunk, nem jön haza, és nem érdekli semmi innen Romániából. Nem tesz semmit sem azóta, sőt a facebookjait is megszüntette, így nem tudjuk előkeríteni semmilyen módon, nem tudjuk, hol, merre van, hiszen távozhatott Magyarországról is azóta. Kb. 2 éve beszéltünk vele utoljára, mint említettem a facebookon. Telefonszámot nem tudunk. Kérdés, mi tévők legyünk, hogy az örökösödést megcsinálhassuk, mivel nem tudjuk, hol van, és mint mondta, nem hajlandó semmit tenni, hogy segítsen nekünk. Mit tegyünk vagyis mit tehetünk ez esetben, hogy megoldhassuk az örökösödést ez esetben nélküle, mivel mint mondtam nincs honnan előszedjük, és nem is érdekli?

Jogaink Egyesület Válasz dátuma 2022. november 26