Örökösödés ügyben szeretnék tanácsot kérni. Az édesanyám a testvérét évekig ápolta, ágyban fekvő volt kb 10 évig, utölsó három évben magához is vette, mert nem lehetett egyedül hagyni 2 percre sem. Mivel senki egyenesági leszármazottja, vagy más rokon nem nyitotta rá az ajtót egyáltalán, a nagynéném a lakását az édesanyámra hagyta végrendeletben, hivatalosan közjegyző ment ki. Már eltelt egy év azóta, hogy nagynéném meghalt, beadta anyum az igényét az örökségre nemsokra rá, senki nem is jelentkezett az örökségre, de most kiderült a nagynéném úgy vette annak idején a lakását saját pénzből, hogy hivatalosan nem vált el a férjétől, csak külön éltek. Most a több mint 40 éve nem látott, nem élő férjnek a testvéreit akarják előszedni, felkutatni, mondván azok is örökölnek. Az egyenesági leszármazottjai nem jelentkeztek, a temetésen sem vettek részt, és a temetést is anyukám intézte, fizette. Van egy fia, akiről senki nem tud semmit több mint 20 éve, meg egy unokája, aki külföldön él. Senki sem foglalkozott az ágyban fekvő nagynénémmel, erre tanuk is vannak, de mégis olyannal foglalkozik a hivatal, hogy a rég meghalt, csak papíron létező férj, aki után nagynéném nem örökölt semmit, annak hol vannak az hozzátartozói. Én jelenleg 50 éves vagyok, de a nagynéném férjét egyáltalán nem ismertem, pedig kb 500 méterre laktunk egymástól, szóval ez a különélés több, mint 40 éve már így volt, és a nagynéném a saját fizetéséből törlesztve fizette ki anno a lakást, egyedül nevelve a gyerekeit. Mit tudunk tenni ebben az esetben, jogosan jár el a hivatal? Az egyenesági leszármazottak is automatikusan örökölnek ilyen esetben, ha igen milyen arányban? Mi van ha örökölnek, de az egyikük eltünt személy? Köszönöm előre is a segítségüket!

Jogaink Egyesület Válasz dátuma 2023. január 9