Aggódó nagytata vagyok,mert a fiataljaink három kemény évi egyűttlét után, és persze egy harmadik női személy miatt a közjegyzőségen kötöttek ki,persze válási szándékkel,amit sajnos ilyen esetben nagyon sok durva szó kísér és persze rengeteg megaláztatás.Egy ráfogott közös megegyezés alapján történt a válás,a lányomnak az unokával én adtam a lakásunkban helyet.A volt férje persze maradt a közösen vásárolt lakásban és a közös autóval, valamennyi pénzt fizetett,de ő lépett félre és mégis ő az ÚR.Nem elég,hogy így történt,a gyereklátogatást is ő szabja meg.A kisunokám két és fél éves és már kezdte az anyukáját ijezgetni,hogy elpereli a gyereket.Az anyukának van persze munkahelye,de még saját lakása nincsen.Azt szeretném kérdezni,hogy milyen esetben perelhetné el a kiskorú gyereket,esetleg jógosan fenyegetőzik-e,tudom,hogy jóga van besegíteni a nevelésébe.A gyereket többször is elvitte magával,ezzel nincs is semmi baj.Nagyon nyugtalan ezek után a kisanyuka és szeretnék egy őszinte választ kapni a kérdésemre.      ŐSZINTE TISZTELETTEL  G.

Jogaink Egyesület Válasz dátuma 2021. április 1