Párom volt felesége tavaly szeptemberben beadta kérelmét gyermektartás emelésére (2 gyermek) Romániában, mivel ők kint élnek. Párom kettős állampolgár (magyar-román) akivel Magyarországon élünk, és van egy közös gyermekünk (3,5éves). A bíróságra, mint magyar államplgár adtuk be a közös gyermek szül.anyakönyvi kivonatát, valamint a munkáltatói igazolását. A munkaszerződése szerint 6 órában van foglalkoztatva és a bére a minimálbér ennek arányos része.

Idén áprilisban meghozták a döntést, hogy fizessünk 300-300 lejt, ami átszámítva kb 24.000Ft, összesen :48.000,-Ft a két gyerekre. Az ügyvéd tájékoztatása szerint ezt a magyarországi bruttó minimálbér alapján állapították meg. Ezt nem értem/értjük mivel ebből a pénzből itt Magyarországon még járulékokat (33,5%) kell fizetni és így nekünk a nettó bérből (57.000,-) kell kifizetni a gyerektartást. Így teljesen ellehetetlenítik az apukát. Nem arról van szó, hogy nem szeretnénk fizetni, de ezt az összeget nehéz havonta kigazdálkodni úgy hogy itt a közös gyermek és még van nekem is egy gyermekem.

Tudomásom szerint Magyarországon a nettó bér maximium 50%-t lehet gyerektartásra levonni.

A nagyobb lány postán küldött nekünk egy bírósági végzést, természetesen román nyelven, amit mi nem értünk. Nem tudom, hogy hivatalosan nekünk nem-e kellett volna már kapnunk?! Mert gondolom ebbe pontosan levan írva minden jogi nyelven.

taki Válasz dátuma 2021. január 30