Tulajdonképpen egy csúnya erőszakos játéknak lehet nevezni amit folytat a párom lánya. Örömlányként kijár Nénetországba ” dolgozni”, előtte Amerikában tette ezt. Az apjával rendszeresen beszél, de mindig úgy, hogy távol megy a párom- és ez nem képzelgés-, és elmondja hogy élünk, és mi történt. Szóval mindent. A lánya osztogatja a tennivalót az apjának, és azt is , hogy bánjon velem. Több alkalommal látványosan kirohant ellenem anélkül, hogvy megbántottam volna, majd megtagadott. Közben százmilliós házat épített, persze adómentesen. A simlizésbe bevonta az apját is. Nagyon normáélisan éltünk a látszat szerint mindaddig, míg ő nem szabott újabb határt.

A legutóbbi az katasztrrófális. Az apa elment és napok óta ott iszik és gyógyszerezik Erdőkertesen, ül úgy autóba stb. A lány letiltotta minden fiókunkat, én törölve lettem, de nem is tudok semmit emiatt használni.

Próbáltam jobb belátásra bírni a páromat, pedig azt gondolom neki kellene bocsánatot kérnie, de nem megy, és most már ott tartunk, hogy egy éve lassan, de előtte is több ízben olyan feszültségben tartanak, olyan intrikákat szőnek, hovgy szívzörejem lett, és a vérnyomásom sem lehet levinni. Erőszalos, követelőző a nő, és még így is segítettem, mert nem volt tv-je, nyomtatója stb. Rendszeresen kibeszélnek hazudoznak, majd abbuzálnak, hogy én vagyok a rossz a kibírhatatlan. Már nem tudok enni, sem aludni.

A párom a lánya által nagyon befolyásolható. A lány azt gondolja az apja a tulajdona, és el akarom tőle venni- ez kb hatéves szint. Az apja meg azt hiszi a 34 éves nöröl hogy kisded.  De elmondom azt is, hogy a páromnak nem volt ruhája egy lepusztult újpalotai lakásban élt, amit én hoztam rendbe, de ennek dacára adósság miatt -hatmillió- amit a lány a mellényzsebébők ki tudott volna fizetni- elbukta. /Sokáig nem látogatta az apját, illetve minket, mert élte az életét egy gazdag fiúval, aztán megcsalta , elhyagta, éls azóta akarja az apját. Nem vállata fel az apa nyomorúságos körülményeit és szégyellte őt/

Én szereztem utána albérletet, bár közepes nyugdíjam van. A párom tetőszigetlőként keresett is meg nem is, mert a rettenetesen sok adósséga elvitte a fizetést. Én is dolgoztam rendszeresen egy orvosi rendelőben, hogy elég legyen a pénzünk.

Utána én örököltem, és vettem házat. Felújítottam, és berendeztem. Az építkezésnél segített, de anyagilag nem. Ennek dacára azzal zsarolt folyamatosan, hogy nem tett le az asztalra a jövedelméből, bár ő kifizetett dolgokat( csekk, vagy vásárlás), azzal, hogy neki innen menni kell ha meghalok. Aztán egyre jobban zsarolt tovább, majd eltartottnak minősített. A telken két ház van, így hogy legyen nekem is jövedelmem a nyugdíj mellé, amiből levonnak- kiadtam albérletbe a másik házat. Azonnal követelni kezdte a pénz felét, többször negfenyegetett. A telefonjával rendszeresen félrevonult, majd mikor szóvá tettem, akkor elment köszönés nélkül a lánya házába.

Festek és megvették egyik képem, annak az árából is elvette a 40 % ot, mondván ő vette a vásznat. Kikövetelte, hogy az autója javítását fizessem ki. A lányának valószínű olyan mesét ad elő, hogy az arra sarkallja, hogy készítsenek ki. Illetve valószínű ez fordítva igaz, mert ha nem szól hetekig a nő, mi hatalmas szeretben és békében vagyunk.

Emiatt kérek segítséget

Jogaink Egyesület Válasz dátuma 2023. április 30