Jónapot kívánok!

A volt férjemmel 2019 nyarán közös megegyezés alapján elváltunk. Házasság alatt volt két kutyánk akik külön válásunk után (2018 nyara) velem költöztek Németországba, ebbe a volt férjem is bele egyezett azzal a mondattal, hogy “tudja nálam úgyis jobb helyük lesz”, én bele egyeztem hogy látogassa őket és amikor Magyarországon tartózkodom nála legyenek ( ez évente 2-3 találkozót jelentett). Ezeket egymás között szóban beszéltük meg a bíróságon a válás alatt nem esett szó a kutyák elhelyezéséről. Ez alatt a 4 év alatt mindkét kutya velem volt én láttam el őket minden téren. A volt férjem most azzal fenyegetőzik hogy bírósághoz fordul és elveszi tőlem a kutyákat mert neki ez a 2-3 alkalom kevés (sose tiltottam hogy többet jöjjön és lássa őket, sőt általában én kérdeztem rá) abba az ötletébe viszont Nem egyeztem bele, hogy magával vigye a kutyákat 2-3 hónapra aztán menjek értük, egyrészt mert teljesen abszurd másrészt ez minden lenne csak nem jó a kutyáknak. A kérdésem az lenne foglalkozna e bíróság az ügyével és ha igen mennyi esélye lenne megnyerni azt? A fenyegetés után viszont nem merném rábírni a kutyákat akárcsak pár alkalomra sem mert félek nem látnám viszont őket. Mit tehetek ez ügyben, forduljak én bírósághoz?

Jogaink Egyesület Válasz dátuma 2022. június 20