Mezőgazdasági vállalkozásokra vonatkozó jogszabályok ismertetése a III. Kolozs megyei Mezőgazdasági Konferencián

2017. márc 08

mezogazdasagi konferencia jogaink

Az Aranyosszéki Gazdák Egyesülete március 4-én szervezte meg harmadik alkalommal a Kolozs megyei Mezőgazdasági Konferenciát. A kolozsvári rendezvényen mezőségi, kalotaszegi és aranyosszéki gazdák voltak jelen.

A konferencián részt vett Kis Júlia, a Jogaink Egyesület elnöke is, aki az egyesület „Fiatal vállakozók kézikönyve” című legfrissebb kiadványát is bemutatta, ugyanakkor előadásában a mezőgazdasági vállakozásokra vonatkozó jogi kérdéseket boncolgatta. Az előadás alatt többek között ismertette a különböző vállalalkozási formákat, az ezek beindításához szükséges jogi előkészületeket, valamint a működésükre vonatkozó jogszabályokat. Az előadás alatt bemutatásra kerültek, mint a mezőgazdasági vállakozások formái: a termelői engedéllyel rendelkező személlyek, az egyéni vállalatok, az engedélyezett természetes személyek, a családi vállalkozások, a mezőgazdasági egyesületek, a mezőgazdasági szövetkezetek, a cégek és a vállalati társulások. A résztvevők vállakozásokra vonatkozó jogi kérdései is megválaszolásra kerültek az előadás végén.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a meghívást és a megtisztelő figyelmet!

Legfrisebb bejegyzések

3 + 13 =

Share This