Véget ért a Jogi ki mit tud? első fordulója!

2019. okt 18

jogi ki mit tud elso fordulo

Idén harmadik alkalommal megrendezésre került a Jogi ki mit tud? – verseny a Jogaink Egyesület szervezésében.

Idén összesen 44 csapat jelentkezett, az első forduló után 10 szerencsés csapat jutott be a döntőbe, amelynek idén is a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium ad otthont október 26-án. Ennek pontos programjáról és további hasznos információkról az elkövetkezendő napokban tájékoztatjuk a döntősöket.

Az első fordulóban Erdély 12 különböző városából és 16 iskolából jelentkeztek versenyzők: Brassóból, Sepsiszentgyörgyről, Szászrégenből, Kovásznáról, Kolozsvárról, Tordáról, Temesvárról, Nagyváradról, Marosvásárhelyről, Csíkszeredából, Kézdivásárhelyről és Szatmárnémetiből.

A csapatok ma kapták meg az eredményeket. Köszönjük minden résztvevőnek és a tanáraiknak a feladatok kidolgozásába fektetett energiát! Reméljük sok hasznos információval gazdagodtak! Az első 10 csapatot pedig várjuk a második fordulóba.

Arra kérjük azokat a csapatokat, kik idén nem kerültek be a döntőbe, hogy ne csüggedjenek, maradjanak továbbra is kíváncsiak és jelentkezzenek jövőre is!

Legfrisebb bejegyzések

1 + 9 =

Share This